This content is not available in the selected language.
Sajtóközlemény a 2017. évi béremelésről
A DKV Zrt. határozottan cáfolja a Városi Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének azon állítását, hogy kijátszaná a Kormányrendeletet és nem valós, érdemi béremeléssel kívánja rendezni a különböző munkakörökben dolgozó munkavállalók munkabérét.
A Társaság menedzsmentje és a szakszervezetek tárgyalása a 2017. évi bérfejlesztés mértékéről és irányelveiről valóban holtpontra jutott. A DKV Zrt. vezetői ugyanis, ahhoz hogy érdemi bértárgyalásokat tudjanak folytatni a szakszervezetekkel, a jelenlegi bérstruktúra elemeit tisztázni és egységesíteni akarják. Csak ezt követően tudja a menedzsment, a Társaság gazdálkodásának veszélyeztetése nélkül, a 2017. évi béremelési ajánlatát megtenni.
Társaságunknál a fizikai munkavállalók 90 százalékánál a bér, az alapbérből és a minden ledolgozott órára elszámolt állandó műszakpótlék összegéből tevődik ki. A szakszervezetek többször megfogalmazták azt a kérésüket, hogy az állandó műszakpótlék kerüljön be az alapbérbe. A Társaság menedzsmentje, az idei bértárgyalások elején ezt a lehetőséget felajánlva a szakszervezeteknek, kívánta egységesíteni a bérstruktúrát. A DKV Zrt. legnagyobb szakszervezete támogatta a javaslatot, a másik két kisebb szakszervezet, akik a VKSZSZ tagjai, nem zárkóztak el teljes mértékben az alapbéresítés gondolatától, viszont össze akarták ezt kötni a 2017. évi bérmegállapodással.
Mivel a Társaságnál működő szakszervezetek nem egységesek, a munkáltató, a 2017. évi bérfejlesztés előmozdítása érdekében, a Munka Törvénykönyve szerint eljárva, minden érintett munkavállalónak felajánlotta a szerződésének módosítását, amely tartalmazza az állandó műszakpótlék alapbéresítését. Ezen felül, a munkáltató megajánlott egy 6,5 százalékos, társasági szintű béremelést is.
A DKV Zrt. menedzsmentje visszautasítja a VKSZSZ, a történések pontos ismerete nélkül megfogalmazott vádaskodásait, különös tekintettel arra, hogy a dolgozókat a Társaság kényszerítené a szerződés módosításának aláírására.
Jelenleg az érintett munkavállalók 80 százalékával tudott a munkáltató konzultálni, közülük, kevesebb, mint öt százalék nem írta alá a szerződése módosítását. Akik azt nem tették meg, azok nagyrészt szakszervezeti vezetők.
Debrecen, 2017. január 12.