This content is not available in the selected language.
Béremelés a DKV-nál
A DKV Zrt. menedzsmentje, a szakszervezeteket tájékoztatva, a munkavállalók érdekében, egyoldalú bérfejlesztést hajt végre. A szakszervezettel a Társaság továbbra sem tudott megállapodni, a bértárgyalások nem zárultak le.
A DKV Zrt. a Debreceni Vagyonkezelő támogatásával, a fizikai munkavállalók esetén mintegy 10%-os keresetnövekedést okozó csomagot állított össze. Ennek lényege, egy átlagosan 8%-os bérfejlesztés, egységes órabéremeléssel. Ezen túlmenően megtörténik néhány alacsonyabb keresetű munkavállalói csoport felzárkóztatása, valamint a megnövelt túlóra alappal és az év végi juttatásokkal, további 1,5 százalékkal nő a fizikai dolgozók keresete.
A Társaság szellemi munkavállalói átlagosan 6%-os béremelést kapnak és a munkáltatói intézkedésekből adódóan, további 0,5%-os keresetnövekedésre számíthatnak.
A béremelések visszamenőlegesen, 2017. január 1-től lépnek hatályba, és a dolgozók márciusi munkabérükkel kapják meg azt.
A szakszervezetek három éves bérmegállapodás megkötésére törekszenek, ami egyebek mellett megvalósult már a MÁV, a VOLÁN társaságok és a Magyar Posta esetében is.
Az érdekvédelmi szervezetek és a DKV Zrt. vezetése között ezért a tárgyalások tovább folytatódnak, és a munkáltató mindent megtesz azért, hogy külső források bevonásával, akár kormányzati támogatással, megteremtse a további 2017-es, és a következő 2018-as, és 2019-es béremelések fedezetét is.
Debrecen, 2017. március 29.